Este van. Az óra már három órát mutat. Megint arra ébredtem, hogy valami csoszog a folyosón, és amikor abbamarad a csoszogás hirtelen olyan érzésem támad, mintha valaki figyelne a szobám ajtajából, de mire kinyitottam, a szemem már eltűnt. Lehet, hogy csak álmodom? Most is körülnéztem a házban, de nem találtam senkit viszont egy kutya kaparta a bejárati ajtómat. „Félix!”- kiáltok fel. Beengedem a kutyát, aki egy keverék, már én sem tudom mi volt az anyja és az apja. A kutya bőrig ázott az esőben. Kint az esőben megint olyan érzés fogott el mintha valaki figyelne. Egészen reggelig a fotelomban olvastam, mert nem tudtam elaludni.
Reggel, amikor felkelt a nap visszamentem a hálószobámba és észrevettem, hogy a folyosó másik végén lévő szobában (ahonnét a csoszogás kezdődött) nyitva van az ablak. Az eső beesett rajta és egy kis föld is került bele. Azonban amit ezután láttam már nagyon zavart. Az ablak alatti pocsolyából lábnyomok vezetnek a szobám ajtajáig. Nagyon megijedtem, ezért kihívtam a rendőrt a házamhoz. Hamar ide is ért. Majd megnézte a lábnyomokat, de nem lehetett a láb méretét megállapítani. Közölte, hogy éppen most kaptak el egy fickót innen pár kilométerre egy lopott autóval, de csak később derült ki, hogy néhány gyerek elrablásáért is körözik. Valószínűleg ő járt itt az elmúlt pár napban, de azért holnap majd tesz néhány kört erre az este. A félelmem már el is múlt a rendőr szava hallatán. A rendőr csak egy órát maradt és sietett is vissza a városba, mert volt még dolga bőven. 10 óra körül bementem a városba és bevásároltam az egyik áruházba. a bevásárlás után egy cédulát találtam a kocsim ablaktörlője és a szélvédő között. Egy eltűnt kislányt kerestek a szülei. A fényképen épp a játékaival volt lefotózva és mellette egy szám. A cédulát összegyűrtem és bedobtam a kesztyűtartóba. Még volt egyéb dolgom is a városban, de 6 órára visszaértem a vidéki házamba ahol a kutyám már boldogan várt.9 óra tájban lefeküdtem aludni, de még előtte hallottam, hogy rendőrautó éppen elmegy a ház előtt. Majd nem sokkal később el is aludtam. Az eltűnt lányról álmodtam.
3 óra körül megint felébredtem a csoszogásra és a bámulás érzésétől, de megint semmi. Azonban amikor az ablakhoz siettem egy plüss macit találtam az ablaknál, ami megint nyitva volt. A játék ismerős volt a cetliről, amit összegyűrtem gyorsan a kocsihoz siettem és előkerestem a cetlit, és a sejtésem igaznak tűnt. A lány macija volt. Félelmemben az ájulás kerülgetett, amikor meghallottam azt a jellegzetes csoszogást. De most nem közeledett a hang, hanem távolodott. Egy zseblámpával a kezemben elindultam a hang irányába. Féltem. Sötét, nyirkos este volt. Az éji állatok hangja és a csoszogás zavarta meg az este csöndjét. Közben kiabáltam a lány után, de ő csak csoszogott tovább, mintha nem is hallaná. 5 perc múlva egy tisztáshoz értem ahol megláttam a kislányt hófehér ruhában amint egy fa tövében állt és intett nekem, hogy kövessem. Elindultam fürge léptekkel a lány felé, de az tovább indult a tisztást elhagyva vissza a sűrű, sötét erdőbe ahol edd darabig tudtam követni aztán megbotlottam valamiben és a lányt már nem láttam. Felálltam és a kislány hideg élettelen teste ott hevert a lábaim előtt.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!